Kezdőoldal Ez a Rádió6
Ez a Rádió6

  A Rádió6 2007 novemberében kezdte meg működését, mint a százhalombattai önkormányzat által működtetett médium.

  Az elmúlt években jelentősen nőtt a hallgatottság, amely annak köszönhető, hogy gyökeres zenei és műsorstruktúra váltás történt a korábban Rádió Juinor néven működő médiumban. Az itteni induláskor alapvető szempont volt a regionális hírek előtérbe kerülése, a tavalyi év második félévétől erre még nagyobb hangsúlyt fektetünk. A fő cél, hogy, minden fontos helyi és regionális eseményről, információról beszámoljunk, tájékoztatva nemcsak a szűkebb, hanem a tágabb vételkörzetben élő mintegy 2 millió embert. A visszajelzések azt igazolják, hogy egyre többen  rádiónkat tekintik elsődleges hírforrásnak. Természetesen tudósítunk a nevelési, oktatási intézmények kiemelkedő fejlesztéseiről, tanulmányi projektekről, programjairól is. Fontos szerep jut a közérdekű közleményeknek is, amelyek segítségével számos önkormányzati és civil kezdeményezés jut el a hallgatókhoz. A civil szervezeteket az 1% - os adófelajánlások hirdetésével is tudjuk segíteni, örvendetes, hogy ezzel a lehetőséggel egyre többen élnek. A fent vázolt működési rendszert a jövőben is szeretnénk folytatni, illetve bővíteni, hogy a rádió minél hatékonyabban betöltse tájékoztató funkcióját.

   Mára már közel 30 település legfontosabb híreiről, illetve kulturális eseményeiről számolunk be. Az együttműködésbe bevont települések, illetve városrészek a következők: Érd, Diósd, Tárnok, Ercsi, Martonvásár, Törökbálint, Budaörs, Szigetszentmiklós, Szigethalom, Tököl, Dunavarsány, Dunaharaszti, Ráckeve, Taksony, Délegyháza, Vecsés, Gödöllő, Budapesten - Újbuda, Budafok-Tétény, Soroksár, Csepel, Halásztelek, Pestszentlőrinc, Pesterzsébet, Rákosmente (XVII.kerület), Zugló. Külön kiemelendő a budafoki Matild Média Iskolával való együttműködés, amelynek keretében számos interjút és riportot készítenek a diákok Budafokon és Újbudán a Rádió6 képviseletében, majd ezeket az anyagokat regionális hírműsorunkban, illetve hétvégi magazinunkban is felhasználjuk.

  A besugárzott terület Százhalombatta és Érd 40 km-es körzete az FM 101.3-es frekvencián, azonban a tapasztalatok alapján elmondható, hogy Észak-Budapesten túl, Gödöllő, sőt Aszód térségében (a főváros északi határától 40 kilométernyire) is nagyon jól fogható adásunk a domborzati viszonyoknak köszönhetően.

  Az informálás mellett természetesen nem maradhat el a szórakoztató funkció sem. Ennek alappillére - a különböző műsorokon kívül - az egyedülálló, alapvetően a 25-49 éves korosztályt megszólító zenei kínálat, amely szélsőségektől mentes, nagyrészt ismert és népszerű igényes slágereket vonultat fel, jelentős szerephez juttatva a hazai előadókat is.

  A rádiónkban való megszólalás szigorú feltételekhez kötött. A magas fokú szakmaiságot szolgálja a működés megkezdésekor kidolgozott műsorvezetői szabályzat, amely összefoglalja a legfontosabb tudnivalókat, összhangban a médiatörvénnyel.

  A megszólalások tartalma nem sértheti a hallgató szokásbeli, hitbeli, és politikai identitását. A műsorvezető felelőssége, szakmai tudása ezen a téren leginkább a hallgatók által értékelődik fel vagy le.

  A fentiek alapján elmondható, hogy folyamatos elemzés alapján törekszünk az alapvető kritériumoknak minél jobban megfelelni, mert elengedhetetlen a minőséghez szokott hallgatók professzionális kiszolgálása.

  Összegezve, jelentős szellemi tőke halmozódott fel rádiónkban, amely biztosítja az országos szintű szakmai színvonalat, amit garantál, hogy a Rádió6-ban minden téren kiválóan látják el feladataikat a munkatársak.

 
 

 

Legfrissebb hírek

Sokba került a százhalombattai kormányablak

Több mint százmillió forintot fordítottak a kormányablak létrehozására.

 
Minden egy helyen

Ezernél is többféle ügy intézhető a hétfőn, a főtéren megnyílt százhalombattai kormányablakban.

 
Fontos határidő közeleg

Február 28-ig kérhetik a házi átemelő szivattyúkat azok, akiknek lejtős a portájuk Érden.

 
Halból is lehet kolbász

Halkolbászt, halszalámit, töltött, grillezett és filézett halat is megkóstolhatnak Budapesten.

 
Jön a harmadik rezsicsökkentés

Elfogadta az erről szóló törvényt a parlament.

Ez is érdekelheti

2016-ban vezethetik be a dugódíjat Budapesten

A zónahatárokról már az ősszel dönthetnek.

99226 forgalom

Gyógyulást hozó étel megfázás ellen

A fokhagyma allicin-tartalmának köszönhetően kitűnő vírus-, baktérium- és gombaölő...

fokhagymakremleves

Folkkocsma és táncház a Zagyva Bandával

A zenekar 2002-ben alakult Turán. Céljuk az autentikus magyar népzenei hagyományok ápolása és megismertetése minél szélesebb körben. Különösen szívükön viselik a kevésbé ismert galga-menti népzene népszerűsítését.

zagyva 0108

 
A Rádió 6 honlapján megjelenő minden hang- és képanyag a Promotion Service Nonprofit Kft. kizárólagos tulajdona.
Az anyagok replika ‎órák bármilyen felhasználása (ideértve a saját célú, illetve ingyenes felhasználásokat is) sérti a jogtulajdonos szerzői jogait.
A jogsértések jogkövetkezményeiért a jogsértést elkövető szervezet vagy személy teljes körű felelősséggel tartozik.
Replica IWC Pilot
Radio6.hu © 2017
Minden jog fenntartva!  |  All rights reserved!
fake replica watches
scrub sponge
Ügyvezető: Kovács Attila Cím: 2440 Százhalombatta, Ifjúság útja 7.  |  Iroda: 23/524-240; Fax: 23/524-239; Stúdió: 30/620-1013  |  E-mail: iroda@radio6.hu, studio@radio6.hu
Az oldalt készítette az Ultimatedesign.hu és a BalatonWeb.hu
breitling replika órák
/syndicate